A szorongásaink, aggodalmaink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
Jegyek a jegy.hu-n és az FMK jegypénztárban vásárolhatók!
Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakértő.
Első sikereit válogatott atlétaként érte el: húszévesen, juniorként felnőtt magasugró bajnok lett. Teológiai tanulmányai befejeztével 1996-ban pappá szentelték Esztergomban. Közel tizennyolc évig tartott telt házas előadásokat lélektani és spirituális témákban, amiket ő maga eyszerűen csak "alkalmaknak" hív.
2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézetének tanára, ahol Lelkigondozói, Mentálhigiénés, Szociális munka mesterképzés, valamint Családtudományi-és Családterápiás mesterképzés szakokon tanít.
Önismereti csoportokat vezet a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.
Létrehozta a Pálferi Teljes Életért Közhasznú Alapítványt, melyen belül munkatársaival mentálhigiénés szolgálatot működtetnek a testi, lelki, szellemi, szociális és spirituális jóllét előmozdítása és fejlesztése érdekében. Idáig hat könyve jelent meg, és közel húsz kötetben olvashatók írásai. Legújabb könyve a közelmúltban jelent meg, "Ami igazán számít" címmel.
Évente több mint 300 előadást tart művelődési házakban, közintézményekben. Az elmúlt öt-hat évben az üzleti világban is sok szereplést, közreműködést vállal. Különböző iparágakban, sok vállalat, cég számára tartott vezetők, munkatársak számára motivációs, inspirációs előadást.
Díjak, elismerések:
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011)
Prima díj (2013)
Prima Primissima Közönségdíj (2013)
MOB fair-play (életmű kategória 2015)
Budapest Főváros XIII.kerületért díj (2016)
Érseki Tanácsos (2016)