Helyszín:
Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom
1092 Budapest, Bakáts tér 13.
Tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Bakáts téri katolikus templom művészeti-közösségi fesztiválja. Állandó fellépőnk az építész Ybl Miklós, munkája − az épített környezet − révén. Minőségi munkája magasra teszi számunkra a megugrandó lécet. Igyekszünk megfelelni ennek.
A fesztivál programja folyamatosan kerül feltöltésre. A programok ingyenesek, de örülünk, ha az orgona megújulását tudják támogatni.
VIA CRUCIS
PAULIKOVICS IVÁN DOMBORMŰVÉT BEMUTATÓ KIÁLLÍTÁS
VIA CRUCIS címen eseményt szervezünk, amely a mű és az adományozás értékét a befogadás gesztusával kívánja kifejezni. A domborművet – mielőtt végleges helyére kerülne – az altemplom közepén állítjuk ki, körbevéve a gazdag életmű keresztény témájú alkotásait ábrázoló, nagyméretű fényképekkel.
Az altemplomban megnyílik a Paulikovics Iván szobrászművész munkásságáról készült fotókiállítás, központban a mester adományaként az urnatemetőbe került keresztút-domborművel.
Az eseményen elhangzanak Liszt Ferenc Via Crucis című művének részletei Simonkay Márton, a templom kántora előadásában. A domborművet befogadja a templom közössége nevében Michele Baggi plébános. Lukács evangéliumának részleteit olvassa a kiállítás kurátora, Orbán György.
Záróesemény: 2024. november 2. szombat 19.00 (Nevek Napja)
Kuzma Levente szegedi orgonaművész a Bakáts téri templom megújuló orgonájánál! A generáljavításon, hangoláson átment hangszer most szólal meg először koncerten.
A tervezett műsor:
- Guy Ropartz (1864-1955): Introduction et Allegro moderato
- Johann Sebastian Bach (1685-1750): Kromatikus fantázia és fúga BWV 903 (Max Reger orgonaátirata)
- Camille Saint-Saëns (1835-1921): O salutaris Hostia
- Max Reger (1873-1916): f-moll introduction & passacaglia op. 63
- Marco Enrico Bossi (1861-1925): Scherzo op. 49 No.2
- Louis Vierne (1878-1967): Final a IV. Organaszimfóniából No. 4. op. 32
TEMPLOMBÚCSÚ − ÜNNEPI SZENTMISE ÉS NAGY AGAPÉ
2024. OKTÓBER 6., VASÁRNAP 10.00
Bakáts tér
Idén is „falunappal” ünneplünk a templom főkapuja előtt.
A szentmise prédikátora Kálmán Peregrin OFM.
IN MEMORIAM ESTERHÁZY JÁNOS
A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR KONCERTJE
Az azonos című, 2022-ben íródott miseoratórium magyarországi bemutatója.
Műsor:
- Faragó Béla – Cziglényi Boglárka: In Memoriam János Esterházy – miseoratórium, magyarországi bemutató
- Franz Biebl: Ave Maria
- Cherez pole (ukrán Mária-ének)
- Mamao chveno – grúz Miatyánk-parafrázis
- Faragó Béla – Kovács Kristóf: Pormacska-dalok és táncok (Este dal – Alkony – Jó’ccakát!)
Előadók:
- Szent Efrém Férfikar
- Breinich Beáta – szoprán
- Kántor Balázs – gordonka
- vezényel: Faragó Béla
A Bakáts tér és temploma az 1956-os események szomorú színhelye ideiglenes sírokkal, kivégzésekkel és a belőtt toronnyal. Ma egyben az emlékezés helye is: 1993-ban avatták fel Czinder Antal szobrászművész ötvenhatos emlékművét a templomkertben, amely a forradalom első, fővárosi emlékhelye. 2016-ban útjára indítottuk a Nevek Napja megemlékezéseit, amelynek keretében nem a hivatalos, bevett módon, október 23-án, hanem november 4-én, hajnalban idézzük a levert 1956-os forradalom emlékét. Alapvetésünk, hogy a résztvevőkre áldozatként tekintünk – így gyűjtöttünk össze több tízezer latin és cirill betűs nevet.
Idén az altemplomban emlékezünk egy olyan dramatikus eseménnyel, amelyben egy tudományos igényű írás egy művészi produkció részeként kap új értelmezési keretet. Az új minőséget a történelmi emlékezet aktuális állapotát mutató, egymásnak gyakran ellentmondó korabeli és kortárs szövegek, az élőzene, a mozgókép és a teret értelmező installáció hozza létre. Kérdéseket kívánunk föltenni – a válaszok a megemlékezőkre várnak.
Zenél Kertész Endre (cselló) és Bartek Zsolt (klarinét); az estet szerkesztette és rendezte Orbán György.
Az est egyben Paulikovics Iván VIA CRUCIS című kiállításának záróeseménye.
Tavalyi nagy sikerű koncertünk után ismét lehetőséget kaptunk rá a Miatyánk Fesztivál keretében, hogy a Bakáts tér gyönyörű templomában emlékezzünk meg idén novemberben.
Az Érdi Kamarazenekar kíséretével a 19. századi francia zeneszerző, Gabriel Fauré, Requiem c. műve csendül majd fel halottak napi megemlékezésre. Egy igazán különleges darab, mely kissé eltér a közismert requiemek hangzásvilágától, a szakirodalom a „reqiuemek altatódalaként” is nevezi.
Koncertünk központjában teljes mértékben a megemlékezés áll, ugyanis a Reqiuem felcsendülése előtt több, különleges kórusmű is meg fog szólalni, megemlékeszve az 1956-os forradalom és szabadságharcról.
A közös emlékezés erejét erősíti, hogy ez a koncertünk az idei #köztünkszólva eseményünk is, ahol lelkes énekesek kapnak lehetőséget arra, hogy két hónapig kipróbálják, milyen kórusunk tagjának lenni. A közös munkánk végét ezzel a gyönyörű koncerttel koronázzuk meg.