|
|
 
» KÖZÉRDEKŰ ADATOK   |   GALÉRIA   |   KAPCSOLAT   |   HÍREK   |   HÍRLEVÉL
 
   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
     
  FMK - Elhunyt Kőrösi Zoltán
Elhunyt Kőrösi Zoltán
 
A József Attila-díjas író szépirodalmi alkotásai mellett forgatókönyvíróként alkotott, szerkesztőként, valamint dramaturgként is dolgozott a Magyar Rádióban 1990 és 2007 között.

16 könyve jelent meg. Írásaiban zömében hétköznapokból vett, mindennapi helyzetek, problémák örvényében élő embereket jelenített meg. Saját szavaival gyakran úgy fogalmazott: budapesti történeteket szeretett írni.

„Története mindennek van, egy száraz ágnak vagy egy kitaposott cipőnek, egy nemzetnek vagy egy mondatnak is. A prózaírás fő kérdése, legalábbis számomra, e történetek olyan viszonyrendszerbe, s időrendbe szerkesztése, hogy az olvasó az általam leírtakban a saját létezésére vonatkozó kérdéseket és állításokat ismerhessen fel, s az olvasást önmagában ezekkel tudja folytatni.”

Első novellájával 1992-ben megnyerte a ferencvárosi szépirodalmi műhely, a Magyar Napló Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben publikálta első kötetét, a beszélgetéseket tartalmazó Felrombolást, ezután folyamatosan jelentek meg regényei és novelláskötetei, például a 2004-es Budapest, nőváros, amiből Vizi Mária forgatott tévéfilmet 2008-ban, a 2006-os Milyen egy női mell? - Hazánk szíve, a 2011-es A hűséges férfi - Boldogságnovellák, vagy a 2013-as Magyarka.

Legutóbbi regénye, a Szívlekvár 2014-ben látott napvilágot. Két kötete vár idén megjelenésre: április elején kerül a könyvesboltok polcaira Az ítéletidő című regénye, júniusban, az Ünnepi Könyvhéten mutatják be egy kisgyerekeknek szóló verseskötetét.

Az irodalom mellett két más vonzódásáról is sokan ismerték Kőrösi Zoltánt.

Önéletrajzában említi, húsz évig ugyanannyi időt töltött futballal, mint irodalommal - játszott is a Magyar Íróválogatottban.

Ugyanilyen köztudott volt a lakóhelyéhez való kötődése is. Ezer szállal kapcsolódott Ferencvároshoz, családjával a Ferenc téren lakott.  2011 tavaszától 2013-ig igazgatta a kerületünk kultúráját és közösségi életét szervező Ferencvárosi Művelődési Központot, illetve kulturális nonprofit szervezetet.

Önkormányzatunk 2004-ben Ferencvárosért Emlékéremmel tüntette ki Kőrösi Zoltánt, akitől most, halálhírét hallva, megrendülten és fájó szívvel búcsúzunk, emlékét megőrizzük.
 
 
 
» Vissza
 
 
 
 
 
FERENCVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS INTÉZMÉNYEI
 
 
1096 Budapest, Haller utca 27.
Tel.: +36 (1) 216-1300, 476-3410
Fax: +36 (1) 218-7909
E-mail: info@fmkportal.hu
Web: www.fmkportal.hu
   
© FMK - Minden jog fenntartva