A Duna vámháztéri szakaszán már 1849-ben állt egy ponton-híd, ám ez a megoldás csak pár hónapig biztosította a két part közötti kapcsolatot. 1868-ban a környékbeli lakók több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy a város vezetése itt építtesse fel a második állandó fővárosi Duna-hidat. Az országgyűlés azonban csak 1893-ban döntötte el véglegesen, hogy teljesíti a lakosság óhaját, mégpedig mindjárt duplán jutalmazva türelmüket. A Fővám téri és az Erzsébet híd építésére a kereskedelmi miniszter 1893. július 26-án közös nemzetközi pályázatot írt ki, melyre 71 pályamű érkezett, ebből 21 az előbbire. A pályázók között a legkiválóbb magyar építészek mellett neves amerikai, angol, francia, olasz, orosz és osztrák tervezők is képviseltették magukat.
A pályázatot és a vele járó 30 000 korona jutalmat Julius Kübler, az esslingeni gépgyár főmérnöke nyerte el, ám a bíráló bizottság a benyújtott pályaművek egyikét sem találta módosítások nélkül kivitelezhetőnek, ezért a 2. díjas Feketeházy János anyagának felhasználásával újabb terv elkészítésével bízta meg a külön erre a célra létrehozott hídépítési osztályt. A végleges változat jóváhagyása után az építkezést 1894. szeptember 1-én kezdték meg, a hidat pedig 1896. október 4-én adták át. A legenda szerint az utolsó szegecset maga Ferenc József ütötte be egy 45 tonnás kalapáccsal. A pesti oldalon felállított sátorban megnyomott egy gombot, melynek hatására a rettenetes szerszám hivatalosan is pontot tett a nagyszabású vállalkozás végére. Az ezüstszegecs sokáig dacolt az idővel, túlélte a híd 1945-ös felrobbantását is, ám 1956-ban nyoma veszett. Mára csupán a pótszegecs pótszegecse maradt meg, mivel elődje is hasonló sorsra jutott, mint az eredeti. Holléte azóta biztonsági okokból nem publikus.
Budapest legrövidebb hídjánál az úgynevezett Gerber-tartó, a kéttámaszú befüggesztett tartóelemek alkalmazása a maga korában forradalmian új, bravúros megoldásnak számított. Ennek volt köszönhető az, hogy a híd ideiglenes helyreállítása viszonylag gyorsan megvalósulhatott. 1945. március 15-én már használhatóvá vált, igaz, hogy a következő évi jégzajlás elvitte a helyreállított hídrészt. A végleges újjáépítést Haviár Győző és Sávoly Pál tervei alapján a MÁVAG végezte, a hidat 1946. augusztus 20-án adták át újra, már Szabadság néven.
